A szélbe kiáltva [Orka]

   Cím: A szélbe kiáltva

   Csapat: Orka

   Páros: ChanBaek (EXO, Chanyeol és Baekhyun)

   Korhatár: 14+

   Figyelmeztetés: Trágár kifejezés

   Leírás: Két teljesen más okból lelkileg megviselt barát kapcsolata meddig fogja vajon bírni, ha mindkettejük szerelmi bánatban szenved, ám az egyikük a másik miatt? Vajon az ember önzősége felül tud kerekedni az érzelmein? Amikor a legjobb barátod ott ücsörög melletted, mérhetetlen fájdalommal a mellkasában?

   Szervezői megjegyzés: igen, ez a csapat mindkét címre írt történetet, ezek külön kerülnek értékelésre, és végül a magasabb pontszámot vesszük figyelembe.^^
   Szervezői megjegyzés 2: fic javítva! Miután felkerült, akkor vette észre a csapat, hogy egy régebbi verziót küldtek el nekem eredetileg.

 - Chanyeol…

 Amint meghallom hangját, testem megmerevedik, és egyszerűen nem tudok felé fordulni. Lassan, az italtól kissé nehézkesen ugyan, de a fal mellé helyezem az ujjaim közt szorongatott sötétzöld üveget, hogy aztán a felszabadult kezemmel letörölhessem az estém arcomra száradt maradványait. Nem akarom látni azt az édes arcot, amit valószínűleg most keserű könnyek barázdálnak, nem akarom látni azt a testet, ami talán csak percekkel korábban egy másik ember alatt feküdt. Nem akarom, mert nem vagyok képes rá. Többé nem. Ma bármi is lesz, végleg elhagyom a szívfájdalmaim. Erős leszek.

 Baek, az eső ritmikus alapzaja mellett alig kivehető, gyanús, hüppögésszerű hangokat hallat és a halk susogásból arra következtetek, hogy valószínűleg leereszkedett a földre. Még kitartok. Nem értem sír, ezért ki kell tartanom. Önzőnek kell lennem, félre kell dobnom a barátságunkat és menekülnöm kell, mielőtt a szívemet összeszorító fájdalom végleg az őrületbe kerget. Tudom, hogy bűnhődni fogok, amiért ezt teszem, és tulajdonképpen megérdemlem, hogy még ennél is sokkal kegyetlenebb bánásmódban részesüljek majd, de nem tudok mást tenni. Fel akarok ébredni a róla szóló álmomból.

 - Chan, annyira gyűlölöm, hogy nem szeret. Miért… Miért nem vagyok elég neki csak én?

 Ez az a dolog, amit én se értek. Mindenemet odaadtam neked, teljes lényemmel szerettelek, harcoltam érted, összetörtem érted, másokat és magamat is bántottam érted, mégsem engem szeretsz. Miért, Baekhyun? Olyan nehéz lett volna észre venned, hogy nem csak te szenvedsz, hanem én is?

 Egyik kezem kabátzsebembe süllyesztem, és a hirtelen rám törő szédülés miatt a koszos, különböző festékekkel telemázolt téglafalnak vetem hátamat. Jobbommal számhoz emelem a cigarettám és egy hatalmasat szívva belőle megpróbálom rávenni az agyam, hogy a lehető legkevésbé se működjön most a funkciója szerint. El akarok veszni. Mindegy miben és hol, csak el akarok veszni, mert már nem bírom tovább.

 A szemem sarkából látom, hogy a guggoló, görcsösen, kétségbeesetten rángó test egy pillanatra megmerevedik, majd lassan felém fordítja a fejét, de én nem teszek ugyan így. El fogok menni. Most meg fogom tenni.

 - Szereted még? - Orgánumom rekedtnek hat, nem is értem először, mi történt vele.

 Valami halvány, tompa kis hang dühödten ordítozik bennem, amiért így kifordultam magamból miatta. Kicsit olyan, mintha levedlettem volna a bőröm, ami nélkül már nem Park Chanyeol vagyok, hanem csak egy egyszerű, közönséges, értéktelen húsdarab, amit bármelyik sarki boltban meg lehet vásárolni.

 Különös, de Baek minden porcikámban, zsigeremben benne van, valósággal érzem még a lélegzését is, bármilyen szer is kerül a szervezetembe, egyszerűen nincs olyan, hogy ne gondolnék rá. Olyan sokszor helyeztem magam elé, hogy az ízlésem és valójában én magam is akaratom ellenére eldeformálódtam, az ő képét kicsit talán torzul imitálva. Mindezt azért, mert naiv módon azt hittem, ez imponál majd neki.

 - Örökké szeretni fogom, ha akarom, ha nem, cseszd meg! - Most mérges. Miért mérges? - Úgy gyűlölöm ezt, Chanyeol! El akarok menekülni, mert már túlságosan fáj, mégsem tudok! Mindig jön, és reményt ad, aztán pedig az első adandó alkalommal elveszi…

 Igen, pontosan tudom, miről beszélsz. Annyira reménykedtem, hogy egy nap majd az én testem fog lázba hozni az övé helyett, és, hogy majd el sem fogod tudni képzelni nélkülem az életed! De nem így lett. Nem én lettem az, aki a részeddé vált, aki miatt megváltoztál. Csak egy segédeszköz lettem, egy nyamvadt, ócska mankó, amit mindig előhalászhatsz a szekrényedből, akárhányszor csak szükséged van rá. Egy támasz. Egy megszokás.

 Tudod, mi a különbség köztünk, Baekhyun? Hogy én szeretlek annyira, hogy képes legyek érted feladni. Az én szerelmem már olyan erős, hogy képes a feladásra.

 - Egyszer rá fog jönni, hogy milyen értékes vagy. - Ebbe az egyetlen mondatba úgy érzem, beledöglök. Gondolkodás nélkül mondom ki, hogy aztán fájjon, szúrjon a levegővétel, és újra égjenek a szemeim. Úgy érzem, az ég, a mi egünk, rám akar szakadni. Azt kívánom, az eső helyett bárcsak valami más esne, valami, ami nagyobb fájdalmat okoz számomra, mint az, hogy szeretem őt.

 Mindig bókolok neki, és mindig, kivétel nélkül komolyan gondolom. Mégsem jön rá sosem, hogy ezek mögött mennyi elfojtott, mögöttes tartalom rejlik, és, hogy mennyire szenvedek, amiért magamban tartom a kikívánkozó érzelmeimet.

 - Annyira szeretem! - Annyira szeretlek! - Kai a mindenem!

 Te vagy a mindenem!

 Ennek ellenére csak magam elé bámulva bólintok egyet.

 - Most neked is mi a bajod? Miért mindig akkor vágod be a durcát, amikor szükségem lenne rád?!

 Felháborodottan szeretném felé kapni a fejemet, de csak egy lomha, suta mozdulatot sikerül összehoznom, és még meg is szédülök. Gyomrom tartalma felkavarodik, valami keserű, epés íz járja át a számat, én pedig legszívesebben ledugnám az egész öklöm a torkomon, hogy csillapodjon ez a kellemetlen érzés. Hogy mondhat ilyet, pont nekem? Hogy?

 - Én mindig itt voltam neked, Baek…

 - Akkor most miért vagy ilyen velem? - kérdezi kétségbeesetten, mire bennem haloványan is, de felvillan a bűntudat aprócska kis szikrája. Igaza van, nem tehetem ezt vele. Egész eddig fogtam kelletlenül a kezét, nem engedhetem el itt, pont most.

 Imbolyogva megindulok felé. A hideg esőcseppek valahogy józanítóan hatnak rám, habár furcsamód még a jeges érintésüket is cirógatásnak, kényeztetésnek érzem felhevült arcomon. A cigim maradványát eldobom, miközben lassan átszelem a köztünk lévő távolságot. Ó, ha a többiek tudnák, hogy így pazarlok! Lassan hajolok le hozzá, ujjaimmal álla alá nyúlok és finoman felszegem fejét.

 - Most is itt vagyok.

 Azt látom, amire számítottam: egy bőrig ázott férfit összeborzolt, kócos tincsekkel, kiszívásokkal a nyakán, meggyötört, felszakadt ajkakkal és vékony testéhez tapadt, nedves ruhákkal. Egy férfit szex után.  Viszont bármennyire is reménykedem, a szemében nem gyullad vágy az érintésem nyomán, nem érzi azt, amit éreznie kéne a közelemben. Ideje abbahagyni a dolgokat, ugye?

 Lassan, remegő kezekkel magamhoz húzom, üstökét pedig a mellkasomhoz szorítom. Dús, sötét hajába túrok, hogy aztán lassú, kimért mozdulatokkal kezdjem el masszírozni fejbőrét. Tudom, hogy ettől megnyugszik. Mindent tudok róla, amit csak lehet. Egyedül csak én figyelek rá annyira, hogy mindent tudjak, mégsem veszi észre.

 - Nagyot bulizhattál. Büdös vagy. - Pólóm anyagába fúrt arca miatt hangja alig kivehető, valahol mégis megkönnyebbülök, hogy még ha bénán is, de próbálja összeszedni magát. Az ezt követő halk, erőtlen kacajtól jeges bizsergés fut végig a hátamon és a szívem görcsösen összerándul egy pillanatra.

 - Hé, Chanyeol…

 - Hm?

 - Te ugye mindig velem maradsz?

 Hezitálás nélkül válaszolok.

 - Örökké.

 Ő ugyan nem láthatja, de közben alig észrevehetően keresztbe teszem az ujjaimat, hogy enyhítsem hazugságom bűnös jellegét. Mintegy végszóra feltámad a szél is, én pedig úgy érzem, itt, most muszáj tennem valamit, ám beszéd helyett csak egy néma kiáltás tör fel a torkomból. Nem vagyok képes kimondani, mégis megnyugszom, ahogy ajkaim hangtalanul formálják a „szeretlek” szócskát. Hagyom, hogy az eső elmossa az érzésem, és a cseppek elnyeljék a soha el nem mondott, kétségbeesett vallomásomat.

 Kitalálod, Baekhyun, mi jön ezek után? Nem leszek már itt, nem bánthatsz tovább. Talán az egész életemet tönkretetted, de megbocsájtok neked, mert remélem, hogy te is meg fogsz holnap nekem, ha nem találsz majd magad mellet.

***
   Szervezői megjegyzés: fic javítva! Miután felkerült, akkor vette észre a csapat, hogy vélelenül egy régebbi verziót küldtek el nekem eredetileg. Ha az előző verziót olvastad (onnan tudhatod, hogy akkor még nem volt itt, meg az elején a megjegyzés), akkor kérlek, gondold át újra az értékelésed! ^^" Elnézést kérünk az időhúzásért. ><
     Ha van egy perced, KATT és értékeld a ficet! Tényleg csak egy perc, 4 kategóriában pontozunk, 1-5-ig. Külön tudsz minden ficet értékelni, de minden egyessel növeled az esélyed, hogy nyerj egy apróságot!~ (Kivétel: saját ficet tilos értékelni!)
     Ha több időd is van, a szerzők szívesen vennék, ha hagynál nekik kritikát.^^