Kedvellek [Betta]

   Páros: ChanBaek
   Banda: Exo (nem, mint banda)
   Korhatár: +16
   Műfaj: roleplay, slash, ship (?)
   Figyelmeztetés: -

*Baekhyun szemszöge*

- Eszméletlen volt ez a film. Nem gondoljátok?

- Én személy szerint imádtam.

Egy január estét írtunk. A haverjaimmal moziban jártam. Nagyon népszerű volt a film, a nézők többségének elnyerte a tetszését. Viszonylag későn értünk ki a meleg aulából. Kint viszont erősen megcsapott a csípős tél esti hideg. A kabátomat egyből összehúztam és sálamat is magamra tekertem. Kesztyűk híján a leheletemmel tartottam melegen kezeimet több-kevesebb sikerrel.

- Nincs kedvetek beülni egy romkocsmába?- kérdezte Jongdae. Meglep, hogy ezt ő kezdeményezi.

Többen is igent mondtak, én viszont nem mentem velük. Eléggé sűrű volt ez a nap már így is, holnap rengeteget kell dolgoznom, és nem tehetem meg azt, hogy másnaposan megyek a munkahelyre.

Miután elköszöntem tőlük, útnak indultam az ellenkező irányba. Pont arra kellett mennem, ahol a legsötétebb volt és az utcai világítás is gyér.  Egyre hűvösebb lett. Leheletemet láttam az arcom előtt, mikor kifújtam. Féltem volna? Úgy is mondhatjuk. Bár már régóta lakom a városnak ezen részén, ilyen későn ritkán járok haza. Bennem volt a félsz, hogy valaki megtalál, elkap és elvisz magával... de voltam annyira biztos magamban, hogy érezzem, ez sosem történhet meg.

Kicsivel az otthon előtt jártam, mikor lépéseket hallottam magam mögül. Hátranéztem, de senki nem volt ott. Rántottam egyet a vállamon, majd mentem tovább.

Nem sokkal később már hangokat is hallottam, de ismét nem volt senki sehol. „Baekhyun, csak hallucinálsz!” – gondoltam magamban. Pedig esküszöm én nem ittam egy csepp alkoholt sem. Végül sikerült észrevétlenül hazajutnom. A kaput rögtön bezártam és el is torlaszoltam egy betontömbbel. Az ajtómat is háromszor zártam kulcsra.

*Chanyeol szemszöge*

A mozi előtti várakozástól teljesen átfagytam, a januári hideg szél a vastag télikabátom ellenére is a csontomig hatol.

 Bár a film véget ért, Baekhyun még nem hagyta el az épületet, így tovább kellett ácsorognom a farkasüvöltő fagyban, de bőven megéri.

 Miután kilépett a fűtött aulából, egy pillanat erejéig megállt beszélgetni a haverjaival, én meg addig rágyújtottam. A mentolos cigaretta füstje megtöltötte tüdőmet, és megnyugvással tölt el. Baekhyun végül nem tartott a baráti társasággal, hanem a gyéren kivilágított utcaszakasz felé indult.

 Ennek nagyon örültem, tudniillik talpig feketében voltam, és így jól el tudtam rejtőzni előle.

 Tisztes távolságból követtem, nehogy meghallja az acélbetétes bakancsom cuppogását a jó pár centiméter vastagságú jégbevonaton, ami a járdára fagyott.

 Baekhyun alacsonyabb nálam, tökéletes arcvonásai vannak, csodaszép, szinte fekete szemei, meseszép mosolya, és mámorító illata van.

 Nem tudok betelni vele, szeretek a nyomában járni, nehogy valaki hozzáérjen, vagy kárt tegyen benne.

*Baekhyun szemszöge*

Alig hogy hazaértem, kopogást hallottam. „Ez nem lehet igaz!” – csattantam fel. Ki az isten kereshet engem este 11-kor?! Vártam egy keveset, hátha elmegy. De utána újra zörgést hallottam. Fogtam magam és kimentem a kaput kinyitni. Mikor nyúltam a kilincshez, akkor nyomta le a kint álló személy is. Pillanatra megállt a szívem. Kinyitottam és kinéztem. Egy nagyon magas, látszólag vörös hajú alak állt előttem. Zavarában hajába túrt. Majomfüleit egyből észrevettem.

Fogalmam sem volt, ki a halál ez az alak és mit keres itt ilyen későn. Annyira lefagytam, hogy azt sem tudtam, mit tegyek.

*Chanyeol szemszöge*

 Miután bezárkózott, egy pillanat erejéig csendbe burkolózva álltam az ajtó lapjára meredve, azután összeszedtem minden bátorságomat, és bekopogtam.

 Két perc eltelt, de senki nem mozdult, mikor már a Baekhyun irányába érzett aggodalmam legyűrte a tudatot, hogy a betörés büntetendő cselekmény, megmarkoltam a kilincset, ám abban a másodpercben akarta lenyomni ő is.

 Gyorsan elengedtem, ujjaimat a vörösre festett tincseim közé vezettem, mikor Baekhyun kinézett rám.

 Pillantásából kiolvastam, hogy azt sem tudta ki vagyok, pedig én mindenkinél jobban ismertem őt.

- Maga meg ki a jó isten? – szólalt meg.

 - Így kell köszönteni egy barátot?- húztam fel a szemöldökömet, majd egy óvatos mozdulattal eltoltam Baekhyunt az ajtóból, és beléptem a lakásába.

  - De... - hápogott döbbenten, és láttam rajta, hogy menten segítségért fog üvölteni, így inkább megragadtam a csuklóját, a falnak taszítottam, és ajkaimat az övéire préseltem. Már nagyon régóta álmodoztam arról, hogy ezt meg fogom tenni, azonban nem sok esélyem nyílt rá eddig. Ám sokkal finomabb a csók íze, mint valaha álmodhattam róla.

 Levegőhiány miatt elhúzódtam tőle.

  - Ha kiabálsz, meghalsz - fenyegettem meg, de valójában sosem tudnám bántani.

*Baekhyun szemszöge*

Nagyon megijedtem. Nem is tudtam, ki ő, de ahogy bejött, a falnak nyomott és megcsókolt, ha ezt lehet annak nevezni. Nagyon vadnak és szenvedélyesnek tűnt ez az egész. Nem tudtam, mit kéne tennem, ezért viszonoztam. Minél jobban beleéltem magam, egyre több deja vú érzés kerített hatalmába. Mintha ismerném. Mintha lennének vele közös emlékeim. De gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot, ilyen úgy sem lehetséges. Hiszen nem is ismerem őt. De féltem attól, amit mondott, ezért cselekedtem.

- Byun Baekhyun – simított végig arcomon.

Honnan tudja a nevem? Én nem is tudom az övét.

- Nem mondhatom el, ki vagyok. De én tudom, ki vagy. Nem is zaklatlak tovább, menj aludni. ne aggódj, még úgy is fogunk találkozni.

Azzal fogta magát és kisétált az ajtón. Számat törölgetve meredtem magam elé. Ezt sehova sem tudtam tenni.

Másnap reggel szédelgősen mentem kávét készíteni. A tegnapi eset hatása alatt lehettem, még mindig éreztem szájának ízét. A gőzölgő ital felett ébredeztem, mikor megcsörrent a telefonom. „Istenem, csak ne az az alak legyen.” Mikor kezembe vettem, megnyugodtam, hogy Minseok keresett.

- Haver meg vagy?

- Én jól vagyok, mert?

- Tegnap éjjel láttak téged valakivel.

Megakadt az az egy korty is a torkomon.

- Engem? Kivel?

- Valami magas, vörös hajú emberrel. Ismered?

- Fogalmam sincs, kiről beszélsz, de indulnom kell leraklak!~

Egyből le is némítottam a telefont. Nem akartam magam kínos helyzetbe hozni, így sem tudtam megmagyarázni az érzéseimet.

Mikor munkába indultam, ismét lesokkolódtam. A tegnap látott ember nézett vissza rám egy BMW-ből. Mi a jó isten?! Most világos volt, jobban ki tudtam venni vonásait. Tényleg magas volt, és a haja is vörös. Füleiről bárki felismerné. Szemei kissé beesettek, és szájára nézve egy ismeretlen érzés kapott el.

*Chanyeol szemszöge*

 A csók után nem sokáig időztem nála, fogtam magam, kifordultam az ajtón, és ott hagytam magára. Ahogyan hazafelé buszoztam, azon járt az agyam, hogy lehettem ekkora marha, és legfőképpen Baekhyun reakciója lepett meg. Visszacsókolt...

 

 Másnap már a szokásomhoz híven az autómban ücsörögtem a ház előtt, vártam mikor kezdi el a reggeli rutinját a gyerek. Halkan japán metált hallgattam, bár nem nyugtatta mega pattanásig feszülő idegeimet, elhitette velem, hogy az üldözött szeretheti az üldözőjét.

 Óriási mosoly terült el az arcomon, mikor megpillantottam Őt. Lehúztam az ablakot, és kihajoltam rajta, elkaptam a csuklóját, mielőtt elmenekülhetett volna.

  - Elvigyelek? - még engem is meglepett a semleges, csevegő hangsúly, melyen sikerült kiejtenem ezt a szót -, csak akkor harapok, ha te is akarod. - Kacsintás, mint bejáratott flörtölési módszer, kipipálva.

*Baekhyun szemszöge*

Hezitáltam egy keveset, miután rám kacsintott. Hogy én miért jöttem tőle teljesen zavarba, arra még nem jöttem rá.

- El..elvihetnél, kissé késésben vagyok – pattantam be az anyósülésre.

Egyből rányomott a gázra és elindultunk. A városközpont felé haladva viszont dugóba keveredtünk.

- Mikor végzel ma? – vetette oda kérdését felém.

- 4:50. De miért?

Megijedtem. De legalább tudtam ki zaklat.

- Megvárnálak. Beülhetnénk valahova, ha gondolod.

Csendben maradtunk pár percig, de nem elleneztem az ötletet. Nem sokkal később kezét éreztem combom belső felén. Lenéztem rá. Nagy tenyerei az egész combomat beterítették, simogatta őket.

Megint jelentkezett az az érzület, ami tegnap a csók közben. Csak most egyben máshol is... odalent.

- Mondd meg nekem. Ki vagy te?

Kezdett érdekelni ez az alak. Vonzalmat éreztem iránta, de nem tudtam megmagyarázni.

- Miért érdekel, drága? – perverz hangneme egyből hatott rám.

- Tudni akarom és kész.

- Ha ennyire tudni akarod, hát legyen. Park Chanyeol vagyok.

Többet is akartam tudni róla. Mert látszólag ő ismer. Elvitt a munkahelyemre úgy, hogy meg sem mondtam, hol dolgozom! Amnéziás lennék tán?

Gyorsan elköszöntem tőle és már vágtattam is befele az ajtón. A liftben hatalmasat fújtam. Most komolyan itt fog várni, ha végzem?

*Chanyeol szemszöge*

 Nem sokkal azután, hogy kitettem őt a munkahelye előtt, kiszálltam kinyújtóztatni a hosszú lábaimat, de a cigarettámat sem hagytam magára.

 Sokat kellett még várnom rá, így gondoltam dohányzással ütöm el az időmet, és rá is gyújtottam. Fejemre húztam a fekete kapucnimat, az alól figyeltem az emberek reakcióit, amint megpillantottak. Aki tehette, jó nagy ívben kikerült engem, mintha leprás lennék, pedig csak talpig feketében voltam, és bagóztam.

 - Anya, az a bácsi sátánista? - kérdezte egy kisfiú az említett hölgytől, mire feléjük fordultam. A fiatal nő arca azonnal elsápadt, és húzta is el a gyermekét gyilkos pillantásom útjából.

 Nem vagyok szörnyeteg, csak egy férfi, aki elvesztette a szerelmét, és most igyekszik újra megtalálni...

*Baekhyun szemszöge*

Csináld meg ezt, másold le azt, hozz kávét, hol van már a prezentációd? Egész nap ez a hajtás folyik. Legalább hatan panaszkodtak körülöttem.

- Nagyon fáj a fejem – nyafogott Minseok.

- Én meg ide fogok hányni, ha nem engednek haza – háborodott fel Luhan.

- Srácok, kellett nektek inni tegnap.

Én mástól részegültem meg, nem az italtól.

- Megszólalt Baekhyun, a szívtipró, kinek tegnap háza táján egy férfit láttak. Mesélj csak, ki ő? Mit csinált nálad?

Mindenki, aki abban az irodában tartózkodott, egyként könyökölt az asztalomra, és tekintetükkel engem vizslattak. Legszívesebben elbújtam volna és sosem tértem volna vissza. De most bedobtak a mély vízbe és nem volt kiút.

- Baekhyun, a hülye is tudja, hogy ferde hajlamaid vannak. Sosem jöttél velünk sztriptízbárba és sosem nézted meg azokat a nőket, akiket mi igen.

Ha azt gondolnám, Jongdae-nek igaza van, akkor már rég elástam volna magam. De talán nem mondott hülyeséget. Egy hetero ember nem csókol vissza annak, akivel egyezik a neme...

Az egész napom ilyen kínosan telt. Ebédszünetben én is kimentem volna valami harapnivalóért, de aztán leesett, hogy Chanyeol bármikor bárhol letámadhat, ezért Yixing hozott nekem ennivalót. Vártam is, hogy elmehessek innen, meg nem is. Le kellett magam nyugtatnom a találkozó előtt.

*Chanyeol szemszöge*

Hosszú órákig róttam céltalanul az utcákat, egyszer még egy rendőr is megállított, mert nem tetszett neki, hogy körbe-körbe járkáltam Baekhyun munkahelye körül.  

 Odaadtam neki az igazolványaimat, elmondtam mire várok, ő meg sóhajtva elment.

 Mikor lejárt Baekhyun munkaideje, izgatottan álltam az autóm mellett, figyeltem a kiáramló, aktatologató tömeget, közben kerestem törpenövésű szerelmemet.

 A barátai oldalán kullogott kifelé, arckifejezése némi félelemről árulkodott, mikor megpillantott lehúztam a fejemről a csuklyát. Ellöktem magam a kocsitól, és elindultam feléjük, arcomra kiült egy bájos mosoly is, amikor megtorpantam előttük.

 - Szia, Baek - kacsintottam rá, majd a barátai felé fordultam - sziasztok. Park Chanyeol vagyok - hajtottam fejet udvariasan. - Nem baj, ha elrabolom Baekhyunt mára?

 Nem vártam meg a válaszukat, megragadtam a fiú csuklóját, és magammal húztam.

 A park felé sétáltunk, nem engedtem el őt, még akkor sem, mikor ki akart szabadulni az ujjaim fogságából.

 Megálltunk az egyik magas fánál, nekinyomtam a fiút a törzsének, és közel hajoltam hozzá.

 - Kedvellek, Baekhyun... Hiányzol...

*Baekhyun szemszöge*

Ujjaimat tördeltem munkaidőm utolsó tíz percében. Mi fog történni? Elrángat és megerőszakol?

Félve kapkodtam össze a ruháimat és aggattam magamra. Szerencsére barátaim támogattak, így az ő kíséretünkben indultam kifele.

Mikor kiértem, egyből megpillantottam őt, mikor lehajtotta csuklyáját és kitárulkozott vörös haja. Félve pillantottam felé. Illedelmes volt és mindenkinek köszönt, de nem várta meg válaszukat, megragadta csuklómat és elrángatott.

A parkban aztán szabadulni próbáltam, de esélytelen volt. Nekinyomott egy fának és már szinte számra suttogott:

- Kedvellek, Baekhyun... Hiányzol...

Ki volt ő? Én hiányoznék neki? Miért nem tudtam róla semmit?

Nem szólalt meg, hajamba túrva egyből letámadta ajkaimat. Hasonló volt, mint azelőtt, csak sokkal gyorsabb és szenvedélyesebb. Vettem az adást, viszonoztam cselekedetét. De megint elárasztott a deja vú. Mintha tényleg ismerném.

De akkor miért nem jut róla semmi eszembe?

Miután elhúzódott tőlem, végignyalta ajkait, és ujjait enyéimre kulcsolta.

- Nem emlékszel rám, Baekhyun?

- Nem, Chanyeol. Ha ismersz is engem, nem emlékszem rád...

- Pedig én mindent tudok rólad. Viszont...a baleset után amnéziát szenvedtél. Sok mindenkire emlékszel, hiszen a barátaidról visszatértek az emlékeid. De engem elfelejthettél? Joonmyun, Sehun, senki nem rémlik?

Nem szerettem erről beszélni. Megviselt engem ez az állapot. Arról, hogy amnéziám van, arról az imént szereztem tudomást ismételten. Vagy akkor is mondták volna? Miért nem emlékszem rá? Megőrjít.

Ennek ellenére elkezdtem gondolkodni. Talán emlékfoszlányok voltak azok, amiket láttam magam előtt.

- Te voltál az, aki a kórházban fagyit hozott nekem?

*Chanyeol szemszöge*

Óvatosan végigsimítottam Baekhyun homlokán, még mindig nehezen hittem el, hogy olyan közel álltunk egymáshoz, hogy akárhányszor kifújta az elhasznált levegőt a telt ajkain, azt éreztem a sajátjaimon.

 Úgy éreztem, hogy még egy csók, és darabjaira fog hullani, akár a földhöz vágott, tökéletesre formált porcelánbaba.

 Túl sok mindenen mentünk keresztül, és én is hihetetlenül sokat küzdöttem a szerelmünkért, még ha nem bírtam magam távol tartani tőle, vagy az árnyékban megbújva figyelni őt.

 Kinyitottam a számat, hogy kimondjam, mi emészti fel lassan a bensőmet, ám nem jutott idő beszélni, mert leszakadt az ég. Óriási villám cikázott végig az égbolton, és esőcseppek milliói hullottak a nyakunkba.

 Megfogtam szerelmem kezét, ujjaimat az övéi közé fűztem, és magammal húztam a két utcára parkoló autóm felé.

 Hangos dudálást hallottam a hátam mögül, Baekhyun hirtelen elengedett engem, mire megfordultam, nem láthattam semmit sem. Mintha... Csak képszakadás lett volna.

*Baekhyun szemszöge*

Most már végképp nem értettem semmit. Nem tudtam, mi történt, de mintha az amnéziám elmúlt volna. Folyamatosan törtek elő a mélyből az emlékeim. Eszembe jutott minden apró vele töltött pillanatom: a reggeleink, hogy minden nap ő vitt és hozott, a találkozásaink, az ajándékai, a mozizások, parkban sétálások, az együtt alvós éjszakák és a huncut dolgai. De sajnos a rossz dolgok is mellé társultak: a haverjai, az ittas estéi, a cigarettájának füstje, ami az asztmámat okozta. És amikor a szakadó esőben egyedül hagyott? Hogy nem szeret? Akkor történt tán a baleset?

Azóta beismerte valódi érzéseit. De én a padlóra kerültem. Még egy elejtett szó, még egy csók, egy érintés, még egy emlék és halottnak fogom érezni magam.

Mire kimondtam volna magamból a bennem kavargó dolgokat, hatalmas vihar kerekedett, amitől egy hirtelen gondolatom támadt: most jött el az én időm. Nem élhetek amnéziával.

Chanyeol kezét fogtam, az autójához akart vinni. De megálltam, és elengedtem. Ez afféle búcsúzás volt a részemről. Hagytam, hogy a mögötte dudáló autó elüssön és soha többet ne térhessek vissza erre az átkozott világra...

*képszakadás*

- NEM LEHET! NEM! – ordítottam.

Izzadtan és sírva ültem fel. Hol vagyok? Nem mertem kinyitni a szemem. Mikor ezt mégis megtettem, nem várt látvány tárult elém: a szobámban voltam. A reggeli napsugár fényei a függönyön keresztül járták át a szobát. Lenéztem magamra és megtapogattam testrészeimet. Egyben vagyok! Csak álmodtam. De az ágy valamiért véres volt.

Mellettem egy ember aludhatott, mert a helye össze volt túrva.

- Baekhyun, jól vagy?? – rohant be valaki.

Nem ismertem fel hirtelen. Felidéztem szörnyű álmom alakjait... ez az ember állt előttem. Chanyeol!

- Chanyeol?!

- Én vagyok, Baek, mi a baj? – rohant oda hozzám és vont ölelésébe. Pont ugyan az a személy volt, mint akit láttam. Megnyugtatott, hogy ő is jól van. Nem mindent, de elmeséltem neki, mit álmodtam. Ezért jó pár percig így maradtunk.

- Kérsz egy kávét, kincsem?

- Kérhetek. De csak ha bebizonyítod, hogy tényleg mindent tudsz rólam! ~



***
     Ha van egy perced, KATT és értékeld a ficet! Tényleg csak egy perc, 4 kategóriában pontozunk, 1-5-ig. Külön tudsz minden ficet értékelni, de minden egyessel növeled az esélyed, hogy nyerj egy apróságot!~ (Kivétel: saját ficet tilos értékelni!)
     Ha több időd is van, a szerzők szívesen vennék, ha hagynál nekik kritikát.^^